Nem is tudom, hol kezdődött ez az egész… Talán már gyermekkoromban, amikor délutánonként elvonultam a szobámba órákig rajzolgatni. Csak sima grafittal, fehér papírlapra. Aztán, amint felnőttem, másra helyeződött a hangsúly és egy időre feledésbe merült az alkotás utáni vágyam.

Mígnem kb. tíz évvel ezelőtt késztetést éreztem, hogy újra ceruzát fogjak. Leginkább amolyan spirituális töltetű rajzok születtek akkoriban. A mostani mentorom, egy szekszárdi festőművész, látva akkor ezeket a próbálkozásaimat, nagy erőkkel biztatott, hogy a festészet eszközeivel is mutassam meg, ami bennem van. Javasolta, hogy találjak rá valamilyen egyedi stílusra, ami különbözik másoktól és később abszolút felismerhetővé tesz majd a sajátos jegyek alapján. Így történt, hogy elkezdtem vonalakban, szögletesen ábrázolni mindazt, ami a képzeletemben megjelenik, illetve az inspirációul szolgáló fotókat is igyekeztem lefordítani és visszaadni a vásznon ebben a szögletes formában.

Szívesen jelenítek meg olyan pillanatokat, melyek tele vannak érzelmekkel, és el is gondolkodtatnak.., mintha egy történetből kiszakított, megállított képet látnánk. Imádom a színeket, hitvallásom szerint a szín az Élet, ezért legtöbbször tiszta, egynemű, élénk árnyalatokhoz nyúlok és előszeretettel használom az arany, ezüst, vagy bronz fényességét is némely részleten.

Rajongója vagyok a macskáknak, ezért nekik adózva, minden egyes festményen megtalálható belőlük legalább egy darab. Van, hogy csak icipiciként egy ékszeren, de akár úgy is, hogy jól láthatóan ott ül, vagy sétafikál a térben.

Amikor nekiállok egy új témának, mindig az lebeg a szemem előtt – azon kívül, hogy értékeset, maradandót alkossak – , hogy a leendő néző ne csak simán végigpásztázza a festményt és haladjon is tovább, hanem megállva előtte, végigvezesse gondolatban, mi történhetett vajon eme pillanat előtt.., mi zajlik éppen most.., és mi fog még az ez utáni percekben. Érintse meg a látvány, bármilyen szinten. Alkotás közbeni felfokozott állapotomban, mintha együtt élnék a képpel az utolsó ecsetvonásig. Igyekszem valamiféle kisugárzást, ‘varázserőt’ belecsempészni minden egyes jelenetbe, vagy a festményen látható személybe, hogy ne váljon unalmassá a képek látványa az idő előrehaladtával sem. Mindig tudjon adni valami pluszt annak a számára, aki ránéz. Legfőbb vágyam és minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt maradéktalanul elérjem és talán ezáltal egyik példaképem mondata is valósággá tud válni:

” A művészet lemossa a Lélekről a mindennapok porát. ”

Pablo Picasso

Köszönöm, ha időt szánt rá és elolvasta ezt a pár sort. Ha felkeltettem az érdeklődését, további jó nézelődést kívánok a szögletes ábrázolásokkal teli festményeim világában!

Barátsággal,

Wusching Ibolya

/ Wolya /